Néptánc: Százhalombattán járok táncra, Magyarország egyik leghíresebb intézménye. A neve: Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Kihelyezett tagozatok: Diósd, Ercsi, Érd, Tárnok. Ebben az intézményben több csoport található attól függ hogy melyik csoportba kerül az ember hogy hány éves szóval ezek korcsoportok. Én az Ifjúforrás táncegyüttes, a mi csoportunk eredményes például: 2009-ben voltunk Balatonbogláron és a korcsoportunkba első helyezettek lettünk, többek között voltunk Pécsen is. A közösség szerencsére összeboronálódott mert azért voltak változások mentek el emberek, és jöttek újak is, de nagyon összetartó a csapat. A csoport vezetői, tanárai: Zsille Dóra és Nemecsek Levente Sándor.
A néptánciskolámról: A Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2003. szeptemberében kezdte meg munkáját a Forrás Néptáncegyüttest és a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált működtető Magyarok Öröksége Alapítvány fenntartásában.
Az iskola nem véletlenül vette fel Pesovár Ferenc nevét, hiszen Ő kiemelkedő személyisége volt a Mezőföld kutatásának. Ezen a tájegységen fekszik Batta is, ezért arra törekszik az intézmény hogy a gyerekek minnél többet tudjanak Mezőföldről, ez a főanyag. Ez mellet megismerkedünk a nemzeti kultúrákkal, hagyományokkal. Mintegy 400 növendék jár az iskolába.
Márton-napi mulatság 2009.
Márton-napi mulatság 2009 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése